Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció

2021. május 05.

Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció

Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító tagjainak száma meghaladja a hatvanat - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a drón koalíció célja egy hasonló stratégia kidolgozása, mint amilyent az 5G és a mesterséges intelligencia területén már megalkottak.

Palkovics László közölte, a drónokkal összefüggő gazdasági lehetőségek indokolják a magyarországi drón koalíció létrehozását, ugyanis az Európai Bizottság becslései szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót.

Magyarország is szeretne ehhez a folyamathoz csatlakozni és előkelő helyet kíván kivívni magának a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén - fűzte hozzá a miniszter.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője elmondta, az ITM a Digitális Jólét Programban az elmúlt években már két koalíciót hívott életre és működtet sikeresen: 2017-ben a Magyarországi 5G Koalíciót, 2019-ben pedig a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíciót hozta létre.

Hozzátette: most pedig itt az ideje a Magyarországi Drón Koalaíció megalakításának, hiszen az országban a drónokkal összefüggésben vannak még szabályozási, szervezési, fejlesztési és gyártási teendők is.

A DJP közleménye szerint a most létrejött együttműködési fórum koordinációs feladatait a Közlekedéstudományi Intézet és a Digitális Jólét Program látja el.

A drón koalíció céljai közé tartozik, hogy a biztonságos üzemeltetés, és támogató jogszabályi keretrendszer mellett ösztönözze a drónok széleskörű elterjedését.

 

Fotó: ITM

A koalíció feladata, hogy állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítson a fejlesztők, a felhasználói oldalt képviselő piaci és állami szereplők, valamint az akadémiai és szakmai szervezetek között. Emellett támogatást kíván nyújtani a pilóta nélküli légijárművek felhasználásához, fejlesztéséhez, oktatásához, teszteléséhez köthető DroneMotive kezdeményezésnek. A szervezet szellemi műhelyént is működik, ezért a tervek szerint szakértői- és munkacsoportokat hoz létre, valamint konferenciákat is szervez a jövőben - olvasható a DJP közleményében.

A sajtótájékoztató végén Palkovics László miniszter, Józsa János, a BME rektora és Rohács Dániel, a BME tanszékvezetője, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke aláírta a koalíció alapító okiratát. A szervezet több mint 60 alapító tagja - köztük minisztériumok, háttérintézmények és érdekképviseleti szervek, valamint akadémiai és iparági szereplők -  online követte az eseményeket.

(kormany.hu)